Genf 2018: 5 újdonság amit semmiképp ne hagyj ki
2 nap múlva elkezdődik az autós világ egyik legnagyobb eseménye 2018-as Genfi Autószalon. Mi pedig ebből az alkalomból összeszedtük a számunkra legérdekesebb újdonságokat.
Skoda Fabia
Mi mással is kezdhetnénk a sort, mint a számunkra kedves kisautó frissített változatával. A Fabia első generációja igencsak szép karriert futott be itthon. Azonban a 2015-ben bemutatott 3. széria nem lett igazán sikeres. Talán ez a facelifttel változik.
Sok tekintetben nem tér el a mostanitól. Viszont kapott új lámpákat egy kicsit átformált hűtőmaszkot és akár már 18 colos felnikkel is rendelhetjük. Előzetes infók alapján az ára 12 ezer euró körül indul majd (kb 3 500 000 Ft).
Kia Ceed
Bizony a Ceednek is megjön a legújabb generációja. Ez egy teljesen új autó lesz a Kia mérnökei az alapoktól kezdve tervezték újra. Ennek következtében a ferde hátú változat tengelytávja nem nőtt hanem csökkent 23 milliméterrel. Ellenben a kombié pozitív irányba változott.
Természetesen a belseje is megújult. A legújabb Kia modellekhez hasonlóan ez is megkapta a tablet szerű központi kijelzőt. Vezetés segítő rendszerek terén is történt változás. A dugó asszisztens akár 130 km/h-ig is működő képes.A forgalmazás nyáron kezdődik az alapára 16 ezer eurótól indul majd.
Mercedes A-osztály
A hazánkban készülő autó új szériája is Genf-ben mutatkozik be. Külön érdekessége, hogy a Mercedes új formanyelve is ezen az autón debütál. A belsejében is jelentős változások történtek. Az eddig csak a nagyobb Mercik-ben elérhető hatalmas kijelzők immár a legkisebb ,,csillagban" is megjelentek.Az új formanyelv sajátosságai a jóval szögletesebb élek,lámpák és hűtőrács. Természetesen az új modell is Kecskeméten készül majd.
Citroen Berlingo
A franciák is újdonsággal készültek, ami nem más, mint a Berlingo. És kétségtelen, hogy egy igazán stílusos kisbuszt sikerült összehozniuk. A dizájnban megjelenek már ismert formák. Gondolok itt a Cactus szerű lámpákra vagy a szintén Cactus eredetű Airbumpra.
McLaren Senna
És akkor jöjjön az az autó, amely a kiállítás egyik legnagyobb sztárja. A Senna, az F1-es legenda nevét viselő kocsi valóban méltó a névre akiről elnevezték. A súlya mindössze 1198 kiló. A motorháztető alatt egy négyliteres V8 dolgozik, ami 800 lóerejével 6.8 másodperc alatt gyorsítja a gépet 200 km/h sebességre. Ha esetleg megkívántad van egy rossz hírünk. Ebből az utcai szörnyetegből mindössze 500 darab készül és az ára 270 millió forint. Ja igen és már mindegyik elkelt.